12. Rész:

 Elena Reynolds       

 ❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈

Másnap reggel az irodában a levegő vibrál a kíváncsiságtól. Michelle már az ajtóban vár, a kávéja mellett egy gyanúsan csillogó mosollyal az arcán. - Na, drágám! - kezdi, ahogy leülök a gépem elé. - Még mindig nem tértem magamhoz a tegnapi meglepetéstől. Annyira édesek vagytok Giannal! Mi lenne, ha ma este átugranék hozzátok? - úgy mosolyog hogy jelen pillanatban, fogalmam sincs hogyan rázzam le úgy hogy nem bántom meg. A gyomrom egy pillanat alatt a bokámba száll. Vacsora. Nálunk. Giannal. Azonnal eszembe jut, hogy "csak lakótársak" vagyunk. - Ó, Michelle, figyelj... - próbálom terelni. - Gian mostanában nagyon le van terhelve a munkával, nem biztos, hogy...- próbálnék kitérni a közös este elől. - Ugyan már! - vág közbe nevetve. - Nem kell nagy felhajtás! Csak egy kis beszélgetés, egy pohár bor. Kíváncsi vagyok, hogyan él egy ilyen impulzív, boldog pár! És... - Michelle hirtelen elhallgat, kicsit előrehajol, és a szemei csillogni kezdenek. - Hogy őszinte legyek, van egy kis önös érdekem is. - szégyenlősen néz rám, engem viszont máris valami megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába. - Mi az? - kérdezem gyanakodva. - Nincs véletlen a férjednek egy fivére? - suttogja, mintha valami államtitkot osztana meg. - Miután láttam Gian stílusát, gondoltam, hátha van egy ugyanolyan jóképű, olasz beütésű tesója a családban. - magában nevetgél én pedig majdnem elnevetem magam a kétségbeesett beismerésén, de a torkomban lévő gombóc csak nem akar eltűnni. - Megkérdezem tőle - felelem végül, mert a menekülésnek semmi esélyét nem látom. - De van barátod nem? - jut eszembe hirtelen. - Ken annyira unalmas. - int le mintha nem is számítana neki a kapcsolata. - Oké. De Michelle, tényleg ne számíts semmi extrára. Mi... mi nagyon egyszerűen élünk. - vonom meg a vállam és már most tudom, hogy Gian ki fog engem ezért készíteni. - Hagyjad már, az ilyen egyszerű lakásokban van a legjobb hangulat! - kacsint, majd visszasétál az asztalához, egyértelműen elégedetten a tervével. Délután, amikor hazaérek, a konyhaasztalon ott találom Gian laptopját. Gian a pultnál áll, kávét főz. Nem szól, csak a gép zúgását hallgatja. - Gian. -kezdem óvatosan, a táskámat a székre dobva. - Igen? - felnéz, de a tekintete semleges. - Michelle... vacsorázni akar. Ma este. - a szemem sarkából figyelem a reakcióját. - Tudom, mit mondtunk tegnap, de nem tudtam elhárítani. Azt hiszi, hogy házaspár vagyunk, és... nos, azt kérdezte, van-e fivéred, mert a mostani kapcsolata unalmas. - leülök a konyhapulthoz és várom a válaszát. Gian egy pillanatra megmerevedik, majd a kávéfőzőhöz fordul, és halkan felnevet. Nincs benne semmi gúny, csak egyfajta keserédes irónia. - Fivérem? - kérdezi, miközben a bögrébe tölti a forró italt. - Csak egy húgom van, Mabel. De... - megfordul, és a tekintete egy pillanatra találkozik az enyémmel. - Ha Michelle ma este átjön, akkor vagy tisztázzuk a dolgokat, vagy folytatjuk a játékot. Melyik lesz? - kérdőn néz rám. - Gian, figyelj - állok fel vele szemben a konyhában, miközben a kezeim remegnek a kávésbögre körül. - Nem akarom, hogy bolondnak nézzenek a munkahelyemen. Michelle már így is gyanakodott, és ha ma este kiderülne, hogy az egész csak kitaláció volt, akkor nem csak egy hazugnak fognak tartani, de az egész szakmai hitelemet is elveszítem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy a hazudós csaj legyek az irodában. - minden szavam komolyan gondoltam, bízva abban hogy Gian továbbra is kisegít. Ő leül a konyhaasztalhoz, és végighúzza a kezét a borostás arcán. A tekintete sötét és komoly, teljesen eltűnik belőle az előző napi hűvösség. -  Szóval mi a terv? - kérdezi, miközben a szemembe néz. - Azt akarod, hogy folytassuk a játékot? Hogy ma este Michelle előtt is eljátsszam a mintaférjet? - érdeklődve várja a válaszom, ami még saját magamnak is meglepő, hiszen én kértem őt, hogy ne erőltessük ezt a színjátékot, most mégis nekem van rá szükségem. - Igen - adom meg végül a választ és a hangom határozottabb, mint hittem. - Kérlek. Csak erre az estére. Utána... utána kitalálunk valamit, hogy hogyan mondjuk el nekik, hogy mégsem úgy alakult a házasságunk, ahogy vártuk, vagy hogy külön költözünk. De ma este nem. Ma este... ma este legyél a férjem. - szinte könyörgök neki. Gian egy hosszú, csendes pillanatig csak bámul engem. A konyhában csak a hűtő zümmögése hallatszik Aztán lassan bólint, és egy olyan mosoly jelenik meg az arcán, amitől a gyomromban megint minden összemegy. -  Rendben, Elena. Legyen úgy. Ma este én leszek a tökéletes férj, te pedig a tökéletes feleség. Csak kérlek ne hazudj magadnak. Mind a ketten tudjuk, hogy a következő fél évben amíg még ebben a városban vagy és azon a munkahelyen dolgozol, én leszek a férjed. Mert ezek után tényleg ciki lenne ha kiderülne az igazság. – mondja, és feláll az asztaltól. Pontosan tudom, hogy igaza van. Elém lép, és megigazítja hajtincsemet a fülem mögött, olyan gyengéden, hogy majdnem elfelejtem, miért is állunk itt. - És ne felejtsd el: egy színjátékhoz két színész kell. Ha Michelle kérdez, akkor neked is hoznod kell a figurát. Mert eddig mindig minden helyzetben én voltam a papucs férj aki teper a felesége elismeréséért. Te pedig az elérhetetlen feleség. - jegyzi meg halkan. Nem szemrehányás ez részéről, hanem az igazság. A színjátékunkban, mindig én vagyok a gyenge láncszem. - Én hozom - ígérem, miközben próbálom elrejteni a pírt az arcomon. -  De ne várj tőlem túl sokat. Csak... csak viselkedj úgy, ahogy tegnap. - teszem hozzá gyorsan. - Ahogy tegnap? - kérdezi és még közelebb lép. - Amikor szorosan átkaroltalak? Amikor azt mondtam, hogy szeretjük a társaságot? Emlékszel, milyen volt? - a hamiskás mosoly már ott bújkál az arcán. - Gian, ne kezd... - suttogom, de a szívem vadul kalapál. - Csak készülök a szerepemre. - vigyorog elégedetten, és a hangjában ott van az a pajkos csillogás, amiről tudom: ez az este sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam. - Szóval, mit főzünk drága feleségem a vendégünknek? Mert ha olasz tésztát akarsz tálalni ami ehető is akkor, szerintem az én dolgom lesz a konyhában tevékenykedni. - csipkelődik vidáman. - Ha enni akarunk, akkor igen, te főzöl. - értek egyet már nevetve. 

❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈