18. Rész:

 Elena Reynolds              

❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉

Amint beléptem az iroda üvegajtaján, a bőrömön éreztem a változást. Nem a légkondi fújt hidegebbet, hanem a levegő sűrűsödött meg körülöttem, az a fajta fojtogató, elektromos vibrálás volt ez, ami akkor keletkezik, ha egy open office-nyi ember egyszerre akar tudni valami szaftosat. Ahogy végigsétáltam a sorok között, a monitorok mögül kíváncsi tekintetek villantak felém. Két kolléganő a vízadagolónál azonnal elhallgatott, amint elhaladtam mellettük, de a suttogásuk visszhangja még utolért. Mosolyok, jelentőségteljes összenézések és az a tipikus, orrlyuk-tágító izgalom kísért az asztalomig. Próbáltam tartani a hátam, azt az én csak egy profi vagyok, akinek nincs titka tartást, de belül tudtam: a pletykacunami már elindult, és én a kellős közepén állok. Michelle már ott ült a helyén. Nem dolgozott. Úgy várt rám, mint egy éhes ragadozó, aki tudja, hogy a préda nem menekülhet. A vigyora szélesebb volt, mint a monitora. - Jó reggelt, Elena - zengte olyan dallamosan, hogy abba beleborzongtam. - Jó reggelt - morogtam, és szándékosan hangosan csaptam le a táskámat. - Jól aludtál? - kérdezte, és a szemében ott táncolt a tegnap este minden emléke. - Nem. - feleltem foghegyről. - Érdekeees... - húzta el a szót, és éppen csak nem tette hozzá, hogy vajon mi tarthatott ébren?!. - Michelle, figyelmeztetlek. Ha ma még egyszer... - kezdtem bele de ő félbeszakított. - Nyugi! - nevetett fel, és védekezően felemelte a kezét. - Esküszöm, nem szóltam egy szót sem senkinek. - mondta, de nem nézett a szemembe. Pont abban a pillanatban haladt el mellettünk két kolléganő a marketingről. Az egyik lassított, és rám villantotta a legművibb mosolyát. - Jó reggelt, Elena! - köszönt és mindent is láttam az arcára írva. A másik, aki már három lépéssel túljárt rajtunk, hátrafordult, és pajkosan hozzátette: - Jó reggelt... az olasz csődör feleségének! - nevetgélt, engem viszont elöntött a düh. Michelle majdnem lefordult a székéről a nevetéstől, én pedig legszívesebben a billentyűzetembe temettem volna az arcomat. Aznap reggel megértettem: a pokol nem kénköves, hanem neonfényes, és kávéillata van. Az ebédszünet nem megváltást, hanem a végzetemet hozta el. A teakonyha sarka olyan volt, mint egy vallatószoba, csak éppen salátaillatú. Mire kinyitottam az öntetes dobozomat, már körbevettek. Alice, Kate, Serena és természetesen a falkavezér, Michelle. Karba tett kézzel, diadalmas mosollyal az arcukon tornyosultak fölém. - Na? - kezdte Alice. - Mesélsz nekünk? - kérdezte Serena. - Naaaa, légyszi. - tette fel az i-re a pontot Kate. - Nem - mondtam a salátámnak, mintha az megvédhetne. - De - kontrázott Michelle. - Elena, ne légy ilyen. Az egész iroda erről beszél. Kate szerint titokban mentél férjhez egy olasz modellhez, Serena szerint pedig te vagy a cég legtitokzatosabb asszonya. - Michelle leült a székem karfájára és próbált a lehető legmeggyőzőbb lenni. - Mesélj az olasz csődörről! - hajolt előre Michelle, és a szemei szinte ragyogtak. - Ne hívjátok így. - temettem az arcom a kezembe. - Mi így hívjuk - vonta meg a vállát Alice keményen. - Nézz már rá! Gian... még a neve is olyan, mint egy parfümreklám. - Michelle áradozott. - Rendben! - csaptam le a villát, és éreztem, hogy a falhoz szorítottak. - Elmondom. De csak azért, hogy utána végre mindenki visszamenjen dolgozni. Békét akarok. - olyan dühöt éreztem magamban, hogy nem sok választott el attól hogy felrobbanjak. Azonnal síri csend lett. Négy pár szem tapadt a számra. Mély levegőt vettem, és felidéztem Gian képét a tegnap esti védtelen arcát a fájdalom közben, és a mai reggeli pimasz félmeztelenségét. Aztán elkezdtem szőni a hazugságot, ami valahogy ijesztően könnyen jött. - Gian... nagyon...érzéki. - kezdtem bizonytalanul. - Ez mit jelent? Részleteket akarunk! - sürgetett Serena. - Minden érzékszervemre hatással van. Amikor először találkoztunk, ledöbbentett hogy mennyire....hogy mennyire...szexi. - az utolsó szót szinte suttogtam. Miközben pontosan tudtam, hogy ebben nem is hazudok igazán. - Isteni kávét főz. Mindig figyel rám, és gondoskodik rólam. Én egy szerencsétlen vagyok a konyhában. Ő viszont kérdés nélkül főz és terít nekem is. Biztonságot ad és megnevettet. - ömlöttek belőlem a szavak, hazudni akartam, arra készültem hogy kiszínezem a történetünket, de rá kellett jönnöm, hogy ezen nincs mit színezni. Gian tökéletes...minden szempontból és ez épp elég. - Amikor hozzám ér, elfelejtek lélegezni. - mondtam, és ahogy kimondtam, eszembe jutott a reggeli botlásom, amikor a karjaiba estem. - Oh istenem Elena. Annyira szerelmes vagy. - Alice mosolygott rám és a szavai megrémítettek, de nem mutathattam ki. - Persze. - bólintottam zavartan. - És a csókja? - hangzott el Serena kíváncsi kérdése. Egy pillanatra elgondolkodtam, hiszen Gian és én soha nem csókoltuk meg egymást, de az álmaimban már ezerszer megtettük. - A csókjai hm...szavakkal nem tudom kifejezni. Mámorító. - hátradőltem a székemben és a lelki szemeim előtt láttam őt. Michelle lélegzete is elállt. - Azt el is hiszem. A tegnap este nálatok, felárt egy előjátékkal. - Michelle kuncogott a kolléganőink pedig hűledeztek. - Gondolom az ágyban sincs vele gond. - kacsintott rám Kate. - Hát....egyértelműen nincs. Nagyon kreatív és érzéki szerető. - a szavaim nyomán éreztem hogy a fülemig pirulok. - Annyira cuki vagy Elena. A szerelmetek lenyűgöző. Nem mindenkinek adatik meg. - Michelle egy pillanatra átölelt. - Michelle azt mondta hogy úgy néz rád mint aki fel akar falni. - jegyezte meg Alice. - És rohadt jó a teste. - tette hozzá halkan. - Én csak ingben láttam, de az is árulkodó volt. - szólalt fel Michelle ismét. Eszembe jutott a reggeli látvány. A tiszta izom hát, a vékony derék, az a szoborszerű felsőtest. - Elég izmos és néha fel is fal.... - ismertem be halkan, és most már nem is kellett tettetnem az elpirulást. - Ha átölel... olyan, mintha egy sziklafal lenne mögöttem. Biztonságban érzem magam. - mondtam remegő hangon, már túlságosan is beleéltem magam a helyzetbe. A reakció olyan volt, mintha egy romantikus regény csúcspontját olvastam volna fel. A nők szinte olvadoztak a műanyag székeken. - Elena, ez túl jó! Miért titkoltad eddig? - kérdezte Alice elérzékenyülve. - Most már teljesen értem, miért vagy ilyen boldog. - tette hozzá Kate. Gyorsan felkaptam a salátámat. A gombóc a torkomban egyre nagyobb lett a hazugságom olyan jól sikerült, hogy már én is majdnem elhittem. - Most mennem kell. Dolgoznom kell - hebegtem és szinte menekülve hagytam el a konyhát. Egyetlen dolgot tudtam biztosan: Giannak fogalma sincs róla, de az iroda szemében ő lett a világ legszenvedélyesebb szeretője, én pedig a legboldogabb feleség. És fogalmam sem volt, hogyan fogom ezt az egészet ép bőrrel megúszni, amikor Michelle legközelebb váratlanul beállít hozzánk. A délután három órás holtponton túl, amikor az ember már csak a hazafelé vezető út gondolatával vigasztalja magát, az iroda légköre hirtelen megváltozott. A pletykavihar, amely reggel még orkánerejű volt, mostanra szelíd, kíváncsi szellővé szelídült a kolléganőim látszólag visszaültek a munkához, de éreztem a feszült várakozást minden egyes kattintásban. Éppen egy végtelenül unalmas Excel-táblázat celláit próbáltam értelmezni, amikor a recepciós lány megjelent az open office bejáratánál. Arca valami furcsa, fojtott izgatottságot tükrözött. - Elena? - szólított meg, és a hangja az iroda másik végéig elhallatszott. - Igen? - felnéztem, a szívem pedig egy ritmust kihagyva a torkomban dobogott. - Valaki keres. - mosolyogva adta meg a választ. - Ki? - kérdeztem, bár a megérzésem már súgott, a recepciós lány tekintetét látva. - A férjed - mondta a lány, és a hangjában egy leheletnyi ámulat bujkált. A csend, ami ezt követte, olyan tökéletes volt, mintha valaki egy hatalmas, láthatatlan némító gombot nyomott volna meg az irodában. Öt női fej fordult felém egyszerre, mint egy szinkronúszó csapaté. Michelle szinte kirepült a székéből, Alice pedig egyetlen, elfojtott sikollyal az ajkán pattant fel. Én pedig csak azt éreztem, hogy a sors vagy valami még gonoszabb erő most végleg elhatározta: ma délután a karrierem mellett a méltóságomat is felszámolja. Aztán megjelent ő. Gian. Egy sötét dossziét szorongatott a kezében, és úgy sétált be az irodába, mintha egy vasárnapi sétán lenne egy olasz parkban, nem pedig egy olyan helyszínen, ahol mindenki az ő hálószobatitkait találgatja. A mozgása nyugodt volt, a tartása magabiztos, és az a mély, rezonáló hang, amin megszólalt, azonnal térdre kényszerítette a női populáció maradékát is. - Szia - mondta, és egyenesen felém tartott. A levegőben szinte tapintható volt a feszültség. Michelle tátott szájjal figyelte az érkezését, mintha egy hollywoodi szupersztár lépett volna be. Kate mellettem csak annyit suttogott: - Jézusom... élőben még veszélyesebb. Gian megállt az asztalomnál. - Otthon hagytad a dokumentumokat. Gondoltam, szükséged lesz rájuk - nyújtotta a dossziét egy szinte hanyag eleganciával. - Köszönöm - motyogtam, és a hangom alig volt több suttogásnál. Körülöttünk egyre szűkült a kör. A kolléganők, mintha csak egy természetfilmben lennénk, óvatosan, de feltartóztathatatlanul húzódtak közelebb. - Szia Gian. - Michelle végül nem bírta tovább. Ő udvariasan bólintott, egy pillanatra megtisztelve a figyelmével. - Szia Michelle. - mosolyodott el halványan aztán körbe nézett a a többieken. Gian arcán azonnal láttam, hogy tudja valami nem stimmel. Alice, aki eddig is bátor volt, most már egészen közel lépett. - Elena sokat mesélt rólad - mondta, és a szemeiben a gonosz kíváncsiság csillogott. Megdermedtem. Alice, ne. Könyörgöm magamban. Gian felém fordult, és az arcán az a halvány, érdeklődő mosoly jelent meg, ami azt jelezte: most nagyon jól fog szórakozni. - Tényleg? - kérdezte mélyen a szemembe nézve. - Például? - érdeklődve fordult vissza az őt körülvevő nők felé. - Mindent elmondott - vágta rá Michelle diadalmasan, és olyan büszkén mutatott rám, mintha egy nyerő lottószelvényt tartana a kezében. Az agyam egyetlen pillanat alatt váltott „fagyasztott zöldbab” üzemmódból „tiszta pánik” üzemmódba. Gian lassan végigmérte az összegyűlt közönséget, majd visszanézett rám, és az a veszélyes fény villant fel a szemében, amitől tudtam: a bosszúja most fog elkezdődni. - Mindent? - kérdezte olyan ártatlanul, hogy az már fájdalmas volt. - Hogy milyen érzéki vagy és hogy minden érzékszervére hatással vagy. - sorolta Alice. - És hogy ha hozzáérsz elfelejt lélegezni. - folytatta Kate. - És hogy a csókod mámorító, az ágyban pedig kreatív és érzéki szerető vagy. - szállt be Serena is. Meg akartam halni. Itt, most, a fénymásoló és az íróasztalom között. Gian viszont meg sem rezzent. Sőt, közelebb lépett hozzám. Még közelebb. A parfümje, az a tiszta, fűszeres illat, azonnal betöltötte a személyes teremet, teljesen kizárva a külvilágot. - Elena sokat beszél - jegyezte meg halkan, miközben végigkísérte az ujjait a vállamon. - Nem is tudtam, hogy ilyen részletes beszámolókat tartasz a magánéletünkről. - a szemembe nézett, én pedig azt kívántam nyíljon meg alattam a talaj és vigyen ez az ördög. - Nem tartok! - suttogtam, de a hangom remegett. - Csak egy kicsit - kacsintott rám Michelle, majd elégedetten konstatálta: - A szikla fal rész volt a kedvencem és az amikor Elena azt mondta néha fel is falod őt. - kuncogott. Gian erre a mondatra elnevette magát, majd a minden józan ész és irodai etikett határait átlépve egy határozott, mégis játékos mozdulattal finoman megpaskolta a fenekemet. Lefagytam. Az irodában egyfajta közös felszisszenés hallatszott. Michelle szó szerint tapsolt egyet. Gian pedig, kihasználva a teljes káoszt, a nyakamhoz hajolt, és egy gyors, forró csókot nyomott a bőrömre. - Ne beszélj túl sokat rólam a kollégáknak bébi. - suttogta a fülembe, miközben a hangjában ott vibrált a nevetés. - Megöllek - préseltem ki magamból az utolsó leheletemmel, hogy csak ő hallja. - Talán - vigyorgott rám, majd kiegyenesedett, és azzal a pimasz, győztes mosollyal a szája sarkában körbenézett a leforrázott kolléganőkön. - Jó munkát, hölgyeim. - köszönt el. - Szép napot olasz csődör. - szólt utána Alice amire Gian elnevette magát és amint kilépett az ajtón, az iroda felrobbant. Sikítások, ujjongás, a nyakcsók, a fenékpaskolás, annyira szexi a férjed, kiáltások visszhangzottak a falak között. Én csak a székembe rogytam, és az asztalra fektettem a fejemet. Tudtam, hogy ez a nap örökre bekerül az irodai legendák közé. De a legrosszabb az volt, hogy miközben az arcom lángolt, a nyakamon még mindig éreztem azt a csókot. És Gian… Gian túl jól játszotta a szerepét. Túl jól. Én viszont már azt hiszem nem játszom a vonzalmat, mert az érzéseim kezdenek valósak lenni, ez pedig jobban megijeszt mint bármi.

❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉✲❈❉